Ahol a Fidesznek fáj
2019. január 10. írta: Dián Ákos

Ahol a Fidesznek fáj

Nem árulok el nagy titkot azzal, hogy magam is aktívan részt vettem a rabszolgatörvény elleni demonstrációkon (volt, ahol sárga mellényes önkéntesként). Így aztán első kézből hallottam, amikor most, az utolsó tüntetés után páran azt mondták: kész itt a vége, kifulladt, hiszen az emberek csak farkasszemet néztek a rendőrsorfallal, majd a demonstráció hivatalos befejezése után nyugodtan hazamentek. Ez azonban nem jelent semmit. Úgy vélem, ez csupán a vihar előtti csönd. Az igazi harcok még csak most jönnek.

sny04991.jpgFotó: Dián Ákos

Több okom is van arra, hogy ezt nagy biztonsággal állítsam. Az egyik például a január 19.-ére bejelentett országos demonstráció és útblokád-sorozat, ami az általános sztrájk főpróbája lesz. Nem kevés előkészület kell egy ilyen összehangolt országos akció megszervezéséhez. Az ellenállást követelő tömeg pedig egyre inkább azt érzi, hogy itt már nem dumálni kell, hanem cselekedni. Ez a tettekben megnyilvánuló elszántság azért eléggé árulkodó.

Aztán itt van a sokak által figyelmen kívül hagyott „általános” jelző. Sokat elárul a közhangulatról az a tény, hogy az elégedetlenség már nem egyetlen fővárosi tüntetésre koncentrálódik. Bár a Mészáros Lőrinc által kézben tartott helyi médiumok nem sietnek hírt adni a vidéki demonstrációkról, ez legfeljebb ideig-óráig késlelteti a hírek terjedését. Vidéken újság nélkül is gyorsan terjed, ha több százan skandálják a városközpontban, hogy „Orbán takarodj”.

Mindez új időszámítást hozhat a szavazók és a politika iránt érdeklődők mozgósításában. Voltak már erre próbálkozások, gondolok itt például a Szegedi Civil Hálóra, amely pártoktól függetlenül, de velük együttműködve igyekszik felrázni a helyi politizálást. Ez így elsőre önellentmondásnak tűnhet, pedig normális demokráciákban teljesen hétköznapi, ha a helyi nyilvánosság híveinek minden párttal vannak kapcsolataik, de egyikhez sem elkötelezettek. Ahogy az alapító Tarnay Kristóf is megfogalmazta:

„A NER helyben korlátozható”.

És most úgy tűnik, hogy ezt a receptet egyre többen kezdik átvenni. Ha az emberek hozzászoknak, hogy helyben is vannak tüntetések, nem pedig csak sokaknak messzi Budapesten, akkor egyre többen lesznek, akik hallatják a hangjukat, és válnak ezzel a közélet iránt érdeklődő polgárokká. Ezzel pedig ott lehet ütni a Fideszt, ahol az a legjobban fáj nekik: vidéken.

Sokszor elfelejtjük, de a nagyobb vidéki városoknak is vannak agglomerációi, kisebb-nagyobb falvak és községek. Ezeket a választókerületek átrajzolásánál úgy vonták össze a nagyvárosokkal, hogy az mindig biztosítsa Orbánék számára a szükséges plusz szavazatokat, hiszen a falvakban nagyobb a Fidesz támogatottsága, így kompenzálják az urbánus liberális és baloldali szavazókat. Ezt hívjuk angolul „gerrymandering”-nek ami magyarul annyit tesz, hogy úgy szabják át a választókörzeteket, hogy az egy adott pártnak kedvezzen. A helyi tüntetések és a lokális mozgósítások erre is megoldást nyújthatnak:

a városokhoz közeli kisebb településekre is el kell vinni a demonstrációk hírét,

hogy minél több ember szeme felnyíljon a valóságra. Ott, ahol csak Mészáros Lőrinc lapjait dobják be a postaládákba, miközben a Kossuth Rádiót és a fideszes „köztévét” hallgatják és nézik, ennek óriási jelentősége lehet. Ha a falvak népe azt tapasztalja, hogy az általa jól ismert barátok hívják őket tüntetni, vagy nyomnak a kezükbe egy szórólapot, egyre többekben vetődhet fel: talán nem csak a saját személyes problémájuk, hogy nincs körzeti orvos, hogy kevés a fizetés és talán az sem törvényszerű, hogy mindenről a helyi fideszes kiskirály dönt. Ha ezt sokan felismerik, akkor abból hosszú távon egy hatalmas, Fideszből kiábrándult tömeg állhat össze, és ha az ellenzék jó válaszokat ad erre a jelenségre, akkor annak kormányváltás lesz a vége.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.