Ma magyar fiatalnak 1. rész
2018. május 16. írta: Dián Ákos

Ma magyar fiatalnak 1. rész

avagy Smells Like Teen Spirit.

Sokan, sokszor sokféleképpen próbálták meg elemezni a „mai fiatalok” politikai, társadalmi és szociológiai helyzetét és véleményét elemezni. Viszont ezek a kutatások soha nem adnak egy átfogó képet, mindig csak egy adott töredékét, amire éppen kíváncsiak. Hétfőn egy kis oktatás, kedden generációs szakadék, szerdán avokádó krémes Tinder generáció. Sokszor ezek ellentmondásokba (is) ütköznek, hiszen ezeket a cikkeket, felméréseket sokkal idősebb, a globalizáció és globális szubkultúrák (leánykori nevén „Amerikanizálódás”) jegyében nőttek fel, így azok, akik ezt nem élték meg, nem tudják felmérni. Így én, mint egy magyar fiatal, aki a társadalmi problémák kereszttüzében nőt fel, Én tűztem ki célul, hogy válasszal szolgáljon egy absztrakt (és abszurd) kérdésre.

Us and Them

Kezdjük a problémák fő-törzsgyökerénél, ami ez esetben is, mint igen sokszor, a rendszerváltásig nyúlik vissza. Ekkor eltűnt a híres COCOM lista, vele együtt pedig, egy új, addig sose látott technológiai vívmányok egész hada érkezett meg hazánkba (is). Ezeket a termékeket főleg a szórakoztatási technika és az informatika volt az, amit természetesen, senki nem tudott használni, mivel egy új tudományágról volt szó, ami egészen addig a matematikával volt összefüggésben, így a szilícium-völgyi tech robbanásról sikerült lemaradnunk, így többek közt ~85’-ig a Commodore 64-es számítógépről, ’90-ig pedig magáról az internet lehetőségéről, az ehhez szükséges Ethernet alapú hálózati eszközök hiánya miatt.

Ez mind szép és jó, de mégis mi köze van a ~20-30 évvel ezelőtti fejlesztéseknek a mai fiatalokhoz? Nos, többek között a generációs szakadék egyik oka, hogy felnőtt úgy egy generáció, akik nem is ismerik, SŐT vannak, akik egyenesen büszkék arra, hogy nem tudnak PC-t használni. Persze ez csak egy extrém esett, de sokkal gyakoribb az a tény, hogy mint minden tudományág, vagy minden bármilyen eszköz csak akkor tud elterjedni, ha azt az elejétől fogva egy egész generáció relatív egyszerre kezdi el használni, így a kapocs megvan a két társadalmi csoport között. Hogy egy nagyon egyszerű példával éljek, az elektromosság használata volt, igaz ez a „relatív” ez ebben az esettben azt jelenti, hogy a technológia egy adott idő alatt hány fejlődési generáción esik át és az egy fejlődési generáción belül mennyire globalizálódott. Na, mi már a 2. számítógépes generáció eleje-közepébe csaptunk bele, míg a tengeren-túl már javában folyt az ezzel kapcsolatos általános marketing oktatás, amely azokra az alapvető kérdésekre adta a hangsúlyt, hogy „miért és kiknek?”, míg nálunk meg arra, hogy „minek?” (ez amúgy egy visszatérő tipikus Közép-Kelet európai mentalitás, ami megfelelő oktatási rendszerrel gyógyítható).

Nos, ebbe a légkörbe érkezett meg rögtön egy évtizeden belül 2 fontosabb informatikai vívmány, az egyik az itthoni internet elterjedése (ami terjesztésében sok szerepe volt a most elköltözött Nyílt társadalom alapítványnak az iskolákba való bevezetés és a freemail.hu e-mail szolgáltatással), a másik az „okostelefon bumm”, ami 2007-ben kezdődött, de igazán csak a 2010-es években kezdte el az életútját. Ezeket a vívmányokat főleg az ezekre még nyitott fiatalok kezdték el használni tömegesen, igaz ezen a téren a „fiatal” „demokratáknak” sem kell aggódniuk, hiszen ők is haladnak a korral.

Ez volt az a fordulópont, amikor a hagyományos „Bezzeg a mai fiatalok” mentalitás (és a vele együtt járó konzervatívizmus) igen nagy térhódításnak örvendett főleg az akkori 40-es és afölötti korosztály felett.

Itt épült ki az a szakadék, ahol már a két fél NEM érti egymást.

Nagyon fontosnak érzem itt és most kihangsúlyozni, hogy ez NEM az imént említett korosztály ellen szól… Ők főleg a múlt politikai és gazdasági szankciók miatt vannak lemaradásba, nem önszántukból, igaz nagyon sokan (nagyon helyesen) igyekeznek felzárkózni, és sokaknak sikerült is. De, akkor sincs meg a közös nyelvi szókészlet, ami ekkor meg kéne lennie.

Persze, ez nem azt jelenti, hogy csak a technológiai különbségeink miatt nem ért szót a felnőtt és fiatal, de ez egy olyan sarkalatos példa, amivel jól és részletesen tudtam szemléltetni, hogy mekkorát fordult a világ és ez csak egy kis részlete a teljes képnek, hiszen ugyan úgy tudtam volna ecsetelni a külföldhöz való viszonyunkat, az idegennyelv tudás különbsége, ami például a már említett közös kommunikációt nehezíti meg, ugyanis sokszor importálunk át szavakat más nyelvekből (pl.: cringe – ige - jelentése: idegesítő, abszurd és értelmetlen)

My Name is Human

Egy másik része a fiatalok meg nem értése az állandósuló identitás keresés, ami politikailag és családilag is kivetül. Eben az esettben 3 lehetősége van ma egy fiatalnak:

  1. A hagyományok megöröklése, ápolása és újra értelmezése
  2. A hagyományok ápolása és saját útvonal keresése
  3. Lázadás (whata’ suprise)

Mind a háromnak megvan a maga hátránya, főleg ezek szélsőséges megnyilvánulásai, legyen szó az szélső jobbos náculás, a folyamatos megfelelési kényszer a „többiek” felé, esetleg az anarchia istenítéséről.

Sokan a második módszert alkalmazzák, viszont összeroppannak annak súlya alatt, hiszen egyszerre kell egy új családot alapítania, a régi családdal foglalkoznia, a tanulmányait folytatni és hasznosítani. Ez a mentálhigiénés állapotukat (egy amúgy is igen torz társadalomban) igen csak lerombolja, nem csoda, hogy sokan kivándorolnak, főleg Európa két legnagyobb „olvasztótégelyébe”: Nagy Britanniába és Németországba.

Bár ez ritkán kerül elő, mint szempont, de a szociális légkör is igen fontos befolyásoló tényező, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni. Most ízelítőnek legyen ennyi elég a kivándorlás témaköréből, ennek egy külön cikket kell majd szentelnem.

A politikai identitás keresés is valahogy hasonlóan zajlik, mint az otthonról hozott értékeik megítélése, viszont itt túlnyomóan a teljes apátia a legnépszerűbb, amiből csak az újabb 2/3-mad tudta kilökni sokukat, de itt is inkább az ellenzék szánalmasságára volt kihegyezve a hangsúly. Ez viszont egy veszélyes fegyver tényező, hiszen sokan pont, hogy emiatt a „szarok bele, úgy is szar lesz” légkör miatt kezdik feladni a reményt, egy élhetőbb, jobb Magyarország álomképében. Mert a másik csoport itt ez, a politikai vélemény nyilvánítók és ez egy olyan tény, amit bár későn, de felismert a Momentum mozgalom, és őrájuk lehet építeni politikai törekvéseket. Nekem is van nem egy olyan ismerősöm, akik frissen csatlakoztak hozzájuk, akár a nagypárt, akár az ifi szervezetükön belül. De erre a tényre nem csak a politikai párt(ok) jöttek rá, hanem civil szervezetek is, elég csak megemlítenem a lokális civil hálókat.

Apropó, ha már vidék, faluhelyen már sokkal nehezebb a dolga egy vélemény nyilvánítónak, hiszen sok helyen még bőven él az a mentalitás, mely szerint a gyerek ne szóljon bele abba, „Amit úgysem ért”, mindegy az életkora, ha fiatalabb az illető, már nem fontos a véleménye, mert „Ő nem volt katona”, „Nem szült még (elég) gyereket” vagy (és az abszolút kedvencem) „Nem élt még kommunizmusba”. Ezekből az idézetekből látszik, mennyire periférián kívül szorultak az ifjúság képviselői.

Vajon Hallja Valaki A Hangom?

Nos, összegzés képen elő kell, hogy vegyem azokat a zenéket, amikről a bekezdéseimet neveztem el (ha rájuk kattintasz meg is hallgathatod). Egy összetett harag és menekülési útvonal keresés az ami a fiatalokban fortyog, miközben el akarnak válni (politikailag) az elődiektől, de ez nem fog sikerülni, mert ha csak egy (ha a kutyapártot ide számoljuk 2) párt van, ami közvetlen hozzájuk szól, és megoldást akar nyújtani az említett problémákra, de ez természetesen nem fog megfelelni mindenkinek és az idősebb generáció a saját (gyakran igen kicsinyes és elitista) problémáikkal vannak elfoglalva -például az olimpia kérdésköre- és nem hajlandók meghallgatni problémáikat, akár a diákság és az iskolákkal, akár a munkakörülményekkel kapcsolatba. A jelenlegi kormánynak a fiatalok nyíltan csak adózó újratermelő gépek, akiknek a szava úgysem számít, hiszen „nincsenek elegen” és ezért az állapotért meg is küzdött a kormánypárt, és küzd a mai napig.

Végül pedig a kortársaimhoz szólok. Ne adjátok fel. Tudom, hogy nem látszik túlon-túl sok esély egy élhető(bb) ország felépítésére, de ha nem mi, akkor ki fogja? Egyszerűbb Londonba és Berlinbe költözni, mert ott lehet élni abból a fizetésből, amit adnak. Ez tény. De, aki itt van (még), maradjon az utolsó utáni pillanatokig és harcoljon, csatlakozzon lokális szervezetekhez, mert a NER-t apró téglánkként építették fel az egész országba, de nincsen az a szervezett vagy párt, ami egyedül le tudja bontani mindenhol. Keressétek meg azt a helyi problémát, amivel a városvezetés, az állam helyi képviselői vagy a helyi ellenzék (ha van) nem foglalkozik. Szerveződj és ezekre a problémákra nyújt megoldási javaslatot, és mond el bárkinek, aki meghallgat. Spoiler: azt fogod érzeni senki nem hallja a hangodat, de ez nincs így. Minden cselekedet magával húz valami mást is, bár ezt sokszor nem vesszük észre. Csak és kizárólag a kitartásunk és a tudásunk van meg, csak egymásra számíthatunk és ez egy olyan előny, amire építkezni kell.

A bejegyzés trackback címe:

https://minden-lanc.blog.hu/api/trackback/id/tr6213965162

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.